Természetes gyógymódok és egészség megőrzés a keleti medicinával.

Életünkben a legfontosabb az egészségünk! A megelőzés az egészség megőrzés természetes gyógymódja!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint az emberiség mindössze 5%-a egészséges, 80%-a egészségesnek tartja magát, de mégsem az, és 15%-a pedig valamilyen betegségben szenved. Ez azt jelenti, hogy létezik egy, az egészség és betegség közötti állapot és az emberek többsége ebben az úgynevezett "egészségalatti" állapotban van.

Ebbe persze beletartozik az ember értelmi, fizikai és szociális állapota is. Némelyek esetében közelebb áll az egészséghez, másoknál a betegséghez. Vagyis ha elhanyagoljuk és nincs tudomásunk erről az állapotról, hamar átfordulhat szervezetünk valamilyen rossz irányba.

Az "egészségalatti" állapot ugyan a 40 év feletti korosztályra jellemző, modern világunkban mégis komoly gondot jelenthet az élet bármely szakában! Jelei a csökkent életerő, a csökkenő fogékonyság és alkalmazkodó késség. Továbbá sok esetben megemelkedik a koleszterin- és a vércukorszint, a vér sűrűsödik, illetve meggyengül az immunrendszer. Ezért fontos, hogy ne hanyagoljuk el magunkat és ne essünk bele az "egészségalatti" állapot csapdájába!

kunming_-_kinaban.jpg

Kínába már évezredek óta ismert a kiegyensúlyozott Qi (csi) egészség filozófiája. A nyugati kultúrákban azonban az emberek nagy része kevésbé tájékozódott az "egészségalatti" állapot előzményeit, illetve következményeit érintő témákban.

Valójában egészségünk és várható életkorunk 60%-a a saját kezünkben van az által, hogy mit táplálkozunk és milyen táplálék kiegészítőket fogyasztunk!

A TIENS alapküldetése, hogy kiegyensúlyozott egészséget biztosítson mindenki számára. Önnek, családjának, szeretteinek és barátainak egyaránt! Most a Tiensen keresztül megismerheti az egész világ a hagyományos kínai "Hosszú élet" kultúrát.

Kína az emberiség egyik legrégebbi és az egyik legfejlettebb civilizációjának bölcsője, a történetírás szerint több mint ötezer éves múltra tekinthet vissza. A kínai egészségmegőrző kultúrát a "Hosszú élet kultúrájának" is nevezik, amely kulcsfontosságú szerepet játszott civilizációjuk fejlődésében.

jin_es_jang.jpg

A Jin és Jang egysége, a kiegyensúlyozott étrend, az egészséges életvitel, valamint az az alapigazság, miszerint "a megelőzés hasznosabb a gyógyításnál" olyan elvek, amelyek a hagyományos kínai egészségmegőrző termékek használói mindig is fontosnak tartottak.

A Jin és a Jang szimbólumai a víz és a tűz. Vagyis a víz tulajdonságai: hideg, lassú, színtelen, lefelé és befelé való mozgás a Jin-hez tartoznak. A tűz tulajdonságai: forró, dinamikus, fényes, felfelé és kifelé való mozgás, pedig a Jang-hoz tartoznak. E két elem ellenáll egymásnak, ugyanakkor kölcsönösen függenek egymástól és bizonyos körülmények között, egymásba alakulnak.

A szimbólumban a Jin a fekete és a Jang a fehér, az ellentétet, az összetartozást és az egymásba való átalakulást jelképezik, a pontok meg az egyik csíráját jelentik a másikban. A köztük lévő egyensúly felbomlása vezet a betegségek kialakulásához. A keleti medicina szerint ezt az egyensúlyt kell ilyenkor helyreállítani, s azt az energiát erősíteni, amelyik legyengült.

Az embert a kozmosszal a Csi energia köti össze és a Csi életenergia hatására működik az egész szervezet. (van külső és belső csi) Hatására a vér harmonikusan cirkulál és a szellem erős és friss marad. A Csi áramlásától függően a szervezet gyorsul, vagy épp lassul.

A szervezetben a Csi energia 12 páros és 2 páratlan meridiánon kering. Bár a meridián csatornának nincs anatonómiai megfelelője, mégis a modern biofizika bebizonyította, hogy a meridián rendszer valóban létezik! Egyfajta kapcsolat az éter és a fizikai test között.

Az "életenergia" áthalad testünk minden szervén, egy nap alatt egy egész kört megtéve és minden meridiánnak van maximális és minimális aktivitási időszaka. A maximális időszakot nevezik a szerv órájának, mely két órán át tart, és ismerve szerveink aktív időszakát, ebben az időszakban tudjuk a leghatékonyabban kezelni és gyógyítani az adott szervünket.

          A meridián maximális aktivitása különböző szerveinkben:

                               3-5óra  Tüdő

                               5-7        Vastagbél

                               7-9        Gyomor

                               9-11      Lép és Hasnyálmirigy

                              11-13     Szív

                              13-15     Vékonybél

                              15-17     Húgyhólyag

                              17-19     Vese

                              19-21     Szívburok

                              21-23     Hármas melegítő

                              23-1       Epehólyag

                                1-3       Máj

A Hármas melegítő egy három részre osztható egyezményes szerv (Felső melegítő a test felső része: összefoglalja a szív és tüdő funkcióit, biztosítja a szervek vér és csi energiával való ellátását- táplálását. A Középső melegítő a test középső része: összefoglalja a lép és gyomor funkcióit, biztosítja a tápanyagok felszívódását. Az Alsó melegítő a test alsó része: összefoglalja a vese és húgyhólyag funkcióit, felelős a vízcseréért és a csi életenergia bekerüléséért. A Hármas melegítő ideje egyfajta tartalék idő, ha elmulasztottuk az adott szerv idejét, ekkor pótolhatjuk a kezelését.

A meridián csatornák meridián pontokban végződnek testünk különböző részein, és e pontokon keresztül javíthatjuk szerveink állapotát. Lényegében ez az alapja az akupunktúrás kezeléseknek a keleti medicinákban.


 

A TIENS magáénak vallja az "Egyensúlyra" törekvés filozófiáját s erre építi termékeit és a kultúráját.

 

egyensulyba_hozas_a keleti medicinával

 

A tisztítás időszaka a tavasz, a nyár az egyensúlyban tartásé, az ősz a pótlásé, a tél pedig a védelmezésé.

A hagyományos kínai természetgyógyászat úgy tartja, hogy amikor a test elegendő mennyiséget raktároz a kozmosz öt alapeleméből, akkor a szervezet kiegyensúlyozott és egészséges marad. Amikor azonban az egyensúly felborul, az egyik fontos szerv működése meghibásodik. A szerveknek együtt kell működniük, hogy fenntarthassák a szervezet harmóniáját, mert amikor az egyik szerv működése meghibásodik, az a többi szervre is hatással van, közvetve vagy akár közvetlenül.

Az ősi "öt elem tan" rendszere segít helyreállítani az ember és a természet közötti egyensúlyt. A hagyományos kínai medicinában az öt elem:

a Fa, a Tűz, a Föld, a Fém és a Víz

a világegyetemet alkotó öt alapelem. Az emberi szervezetben a máj a Fa, a szív a Tűz, a lép a Föld, a tüdő a Fém és a vese a Víz elemhez tartozik.

 

Külső és belső harmóniánkhoz, egészségünkhöz tehát fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, a mozgás és az odafigyelés szervezetünkre. Fontos az egyensúlyban tartása és rendszeres karbantartása!

Az egészség megtartása a "Hosszú élet" titka és a megelőzés az egészség megtartásának titka.

2000 évvel ezelőtt a kínai hagyományos természetgyógyászat klasszikusa, a Sárga Császár Belső Kánonja című mű rámutatott arra, hogy a hivatásos orvos azokat kezeli, akik még nem betegek. A jó orvos a majdani betegekről gondoskodik és az átlagos orvos foglalkozik a betegekkel. Más szóval a megelőzés a legfontosabb dolog! A hagyományos kínai természetgyógyászat mindig is a megelőzésre helyezte a nagyobb hangsúlyt a kezelés, vagy a kúra helyett!

 

A TIENS termékeiben, táplálék kiegészítőiben és eszközeiben ötvöződik az ősi keleti, kínai és tibeti medicina és szemlélet, valamint a modern biotechnológia.

Az ENSZ a Tiens cégcsoportról úgy nyilatkozott, hogy a Tiens " a világ legteljesebb ökológiai biztonságot követő cége". E cég az elmúlt években számos nemzetközi elismerést szerzett és 2002-től az ENSZ hivatalos beszállítója lett.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 55
Tegnapi: 70
Heti: 365
Havi: 2 309
Össz.: 265 193

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: Az "egészségalatti" állapot
Természetes gyógymódok és egészség megőrzés a keleti medicinával. - © 2008 - 2017 - keletimedicina.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: talp reflexpontok - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »